A pincehelyiségben hűvös van, de a fogadtatás meleg. A tulajdonos élőszóban ismerteti az ebédmenüt. Kedvessége szívmelengető, a laza fehér póló nem túl elegáns a hely történetéhez mérve. Litauszki Zsolt távozása óta ránézésre nem sok minden változott a helyen.

Patinás szódásüveg kerül az asztalra, de házi szörpök közül is lehet választani. Az áfonyás és szedres íze felismerhető, de visszafogott, a feketeribizlis nem igazán emlékezetes. Előttünk kenyeres tányérok, kenyér azonban nem automatikusan, csak kérésre érkezik. Házi sütés, szerencsére nem túlsózva, a vaj gusztusos gömbökbe formázva érkezik, nem kiemelkedő minőségű, de állaga megfelelő.

Ebédmenüt fogyasztunk. Egy fogás ezer, két fogás 1200, három pedig 1500-ért kapható, ebben az árban a szóda is benne van. Esténként ugyanezek az ételek kétszeres áron kerülnek fel az á la carte választékra, már ha marad adigra belőlük.

Elsőként zöldségleves érkezik. Házinak mondják, ennek ellenére nélkülözi a kifejező ízeket, semleges, visszafogott, kissé sótlan, lehet, hogy szándékosan „naturális”. Benne a zöldség darabok kissé túl puhák, a karfiolt kivéve.

Főfogások közt van választásunk is: nyelvhal, vagy csőben sült spárga. Utóbbi is frissen készül, így azt is eldönthetjük, hogy zöld, vagy fehér spárgából kérjük-e. Mi a vegyes mellett döntünk. A zöld és fehérspárgák szinte teljesen nyersek, ez a zöld verziónál még érthető is, a fehérnél azonban kifejezetten kellemetlen. A bechamel mártás jó alapanyagokból készült, a szilárdra sült teteje alatt azonban kissé túl híg.

A nyelvhal a spárgánál jóval nagyobb adag és jobban is sikerült, a halszeletek textúrája megfelelő, a hal megőrizte természetes ízét és nedveit. Alatta házi tagliatelle tészta tejszínes szósszal, rajta vékony csíkokra vágott cukkíni. A tészta valóban házi, talán lehetne egy fokkal könnyedebb, kevesebb tejszín pedig jobban hagyná érvényesülni. Az ételt jól egészíti ki a rászórt metélőhagyma is. Összességében nem túl fantáziadús, de remekül kivitelezett fogás.

Ugyan az asztaltársaság egyik tagjának hala nem érkezik időben, de miután felhívjuk rá a tulaj figyelmét, ő vidáman bekurjant a konyhába: „Pista, lemaradt egy hal!“. Kisvártatva meg is érkezik a lemaradó.

Közben megérkeznek a fagylaltok is: egy-egy kis tálkányi narancsos, kávés és vaníliás ízű. Pacojettel készült, így krémes, homogén. A kávés a legfinomabb, jó minőségű kávé, finom tejszín, remek zárása az ételsornak. A narancsos is átható, a friss gyümölcs zamatai mellett egy kis narancslikőr és fehércsokoládé is kerülhetett bele. A vaníliás íze visszafogott, bár valódi vanílából készült, amiről a kis fekete szemek tanúskodnak.

Litauszki Zsolt távozásával csökkent ugyan a színvonal, de az igyekezet maradt. Helyben készül a legtöbb hozzávaló is, és bár vannak hibák, de a hozzáállás, az elhivatottság minden fogáson érezhető. Fantáziából, kísérletező kedvből jól jön majd még kicsivel több és nagyobb elegancia, rutin is hiányzik még. Kedves hely, kedves tulajdonos, nagy igyekezet, szerénységgel és döcögésekkel megspékelve. Mindez azonban nyilván kezdeti betegség, senki nem vár egy néhány hete nyitott étteremtől kiforrott színvonalat. Mi türelemmel várjuk, és szívesen visszatérünk majd vacsorázni.