Static content
[Content tartalom]
Horkay András, az iskola igazgatója szerint a bor elválaszthatatlan része a gasztronómiának. Ezért fontos, hogy a borismereti képzésen túl, mellett gasztrokultúrális ismeretek is helyet kapjanak az intézet falai között. Egyre több kiváló minőségű étterem nyílik Magyarországon, van már Magyar Michelin csillag, és a fine dining már nem csak a külföldre járók kiváltsága. Már itthon is érdemes tudni mi az a Michelin Guide, honnan indul és hova tart a magyar konyha, miért fontos az ételek-ízek harmóniája, vannak-e megfelelő alapanyagaink, és honnan szerezzük be őket. Nem egy újabb főzőiskolát szerettünk volna elindítani, hanem a borral összefüggésben, kóstolókkal egybekötött gasztronómiai, gasztrokultúrális ismeretek élvezetes átadása a célunk.
Idén Februárban indítjuk először útnak a Dining Guide-al közös szervezésben, a gasztro-bor kurzusainkat. Az első blokk 5 előadásból áll, melyet szombatonként tartunk meg, előadóknak a gasztronómia egyes területeinek a legnagyobb szaktekintélyeit kértük fel: Bíró Lajost, Giannit, Fűszeres Esztert, Szántó Tibort, T. Nagy Gábort.
Mivel a CEWI boriskola, és a bor a gasztronómia szerves része, az előadások a délutáni tematikán alapuló borismerettel és kóstolással kezdődnek reggelente, majd a délutáni gasztronómia előadásnak és az előadók által készített ételek kóstolójának ágyazunk meg a bor-étel párosítás alapelveit bemutató tananyaggal.
Lényeg az élmény amit az új ismeretek a közös kóstolások, a finom borok és ételek nyújtanak együtt.
A gasztronómiai kurzus felépítése:
9-12.30h : Étel-ital párosítás, elméletben és gyakorlatban, alap ízek ételben-borban. Gasztronómia előadók tematikájának megfelelő borismereti előadás, kóstolás. (Olaszország borai, szőlőfajtái, magyar szőlőfajták, borvidékeink, kézműves magyar pincészetek, fehér kontra vörös borok a sajt világában, nemzetközi szőlőfajták és a csokoládé)
A jelentkezés feltétele a 18. életév betöltése.
A tandíj kiegyenlítésére a kurzuson, vagy elővételben banki átutalással kerülhet sor.Az átutaláshoz szükséges adatokat a visszaigazoló e-mailban adjuk meg.
Top100 és további 800 étterem
Az 1996-ban alapított kalauz először jelenteti meg egy kötetben a TOP 100 hazai étterem listáját, részletesen bemutatva és értékelve a legjobb éttermek hangulatát, konyhai stílusát és kínálatát. Magyarország legrészletesebb, magyar és angol nyelvű étteremkalauza május 30-án jelenik meg könyv formában! »
Folytatva a már bevált receptet és további ízekkel gazdagítva: a TopLista Gasztronómia 2012 magazin ismét összegyűjti és rangsorolja többek közt a legjobb éttermeket, fogásokat, desszerteket, boltokat. Még megrendelhető. A részletes tartalomról bővebben itt lehet olvasni. »
Elegáns ételek egyszerűen
A TV Paprika által már jól ismert Rachel Allen négy bestseller szerzője, köztük A család kedvencei című köteté is. Allen stílusa mindenekelőtt nagyon praktikus és egyszerű, de elegáns ételei óriási sikerre tarthatnak számot családi és baráti körben egyaránt. A könyv kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Csupa könnyen elsajátítható recept található ebben a nagyszerű gyűjteményben, amely minden klasszikus tésztareceptet a lehető legegyszerűbben mutat be. A 3 Michelin-csillaggal rendelkező Michel Roux tudása a klasszikus francia iskolában csiszolódott és több mint 30 évnyi tapasztalattal és óriási gyakorlattal rendelkezik a tésztakészítés terén. A könyv kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
A Larousse Gasztronómiai Lexikont először 1938-ban adták ki, azóta az egyik legfontosabb referenciakötet a gasztronómusok számára. Magyarul is kijött, kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. »
Az alábbi listában nem szerepelnek az évek óta az ország legjobbjai közt szereplő nagyágyúk. »
Itt a tavasz, egyre gyakrabban hangzik el a kérdés: "hová menjünk ma este? Valami kiülős, teraszos helyre." Összegyűjtöttük a szerintünk leghangulatosabbakat. »
zöldspárgával és bodzás eper-vinaigrette-tel
A robiola a friss krémes állagával és enyhén sós tejes ízével kitűnő párja az epernek. Az epret pedig virágos ízek, mint pl. narancsvirág vagy bodza nagyon jól egészítik ki. »
mandulás korongon
Bizarr ízek, bizarr színek – csak bátraknak. Semmi sem az, aminek látszik, bár minden valódi, de minden sós. Meglepő, ám kifejezetten kellemes ízvilágú előétel. »
Selectfood receptje
Vad, mert szokatlan. Vad, mert vadhús van benne. Vad, mert komló is van benne. Még tovább vadítható vadon termő gyümölcsből készült lekvárral. »
Két Cica Konyhája receptje
A Két Cica Konyhája blog szerzője most egy szezonális, tavaszi változatot készített: az alapja túrófelfújt, a tölteléke eper és rebarbara. »
A Nomában sztázsolni hatalmas megtiszteltetés. Eddig nem sok magyarnak adatott meg ez a lehetőség. Sziszik Istvánnak és Lipták Tamásnak sikerült. »