Image

Arcok

“Szeretünk házon belül maradni”
3 hét

“Szeretünk házon belül maradni”

Írta:  •  Arcok
2016 az átszervezések éve volt a Gerbeaud ház életében, 2017-ben pedig egy új nyitás biztosítja majd, hogy szó se lehessen állóvízről. A változásokról, múltról, jelenről és jövőről, valamint többek között a tokioi pogácsáról Pintér Katalint és lányát, Niszkács Annát, a vállalkozás tulajdonosait kérdeztük. Tovább a cikkhez
Karnyújtásnyira a Master of Wine címtől
1 hónap

Karnyújtásnyira a Master of Wine címtől

Írta:  •  Arcok
Ma 354 Master of Wine él a világon. A borvilág legnevesebb szakértőinek roppant zárt klubjába nem egyszerű bekerülni, ám nem lehetetlen küldetés, magyar tagja azonban még nincs. De bízunk benne, hogy ez már nem sokáig mondható el, mert hazai szakember soha ilyen közel nem volt még cím megszerzéséhez, mint Fiáth Attila. Tovább a cikkhez

“Nem álltunk be a sorba”
2 hónap

“Nem álltunk be a sorba”

Írta:  •  Arcok
Lehet újat mutatni még a hetedik kerületben? Mancza Norbert és a BRKLYN csapata nem azt felelné, hogy lehet, hanem hogy kell is. Szórakozási kultúráról, a megváltozott pesti éjszakáról és arról kérdeztük, mi egy sikeres szórakozóhely titka ebben a hihetetlen túlkínálatban. Tovább a cikkhez
A csabai kolbász jövője a prémium brandben rejlik
2 hónap

A csabai kolbász jövője a prémium brandben rejlik

Írta:  •  Arcok
Szarvas Péter mindazon túl, hogy polgármesterként irányítja Békéscsabát, lelkes hagyományőrző is. Mivel Békés megyéből származik, már kisfiúként megtanulta, mennyi munka van azzal, ha valaki minőségi száraz csabai kolbászt szeretne otthoni körülmények között előállítani. Most érkezett el az életében az a pillanat, amikor szeretné, ha ez a hagyomány magasabb szintérre lépne nemcsak a megyében, hanem azon túl is. Örülne neki, ha – akár csak pilot jelleggel is – a közeljövőben néhány békéscsabai őstermelő létrehozna egy szövetséget a csabai kolbász prémium pozícionálása céljából. A gondolatokról, a tervekről és a stratégia első lépéseiről beszélgettünk vele. Tovább a cikkhez

“Nem jó pole pozícióból indulni” – páros interjú Szulló Szabinával és Széll Tamással
2 hónap

“Nem jó pole pozícióból indulni” – páros interjú Szulló Szabinával és Széll Tamással

Írta:  •  Arcok
Két és fél hónappal a Bocuse d’Or lyoni döntője előtt Széll Tamással és Szulló Szabinával beszélgettünk kortárs gasztroarcokat bemutató sorozatunkban.  Tovább a cikkhez
Pesti István a Gellértben?
3 hónap

Pesti István a Gellértben?

Írta:  •  Arcok
Még az is lehet, sőt! Vidékről, vendéglátásról, fenntarthatóságról, nagy igazságokról és vendégszereplésekről kérdeztük Pesti Istvánt a Platánban. Tovább a cikkhez
3 perc Peter Gilmore-ral
3 hónap

3 perc Peter Gilmore-ral

Írta:  •  Arcok

Az ausztrál legendát, a sydney-i Quay séfjét a San Pellegrino Young Chef versenyén kaptuk el három percre, ahol mentorként működött közre. Milyen volt a fiatal Peter Gilmore? Tisztán emlékszem arra az időre, amikor magam is fiatal séf voltam. Úgy gondolom, van egy bizonyos öt év, amíg egy szakács belerázódik a szakmába. Amikor azonban ez az …

“Megkerülhetetlen pont, amit képviselünk”
3 hónap

“Megkerülhetetlen pont, amit képviselünk”

Írta:  •  Arcok
Kortárs gasztroarcokat bemutató sorozatunkban ezúttal Hlatky-Schlichter Huberttel beszélgettünk többek között kívülállóságról, birodalomépítésről, egy jövőbeli farmról, és arról, hogy hova törekszik a Babel. Tovább a cikkhez
“Most ragyogunk végre abban a fényben, amiben mindig is szerettünk volna” – Beszélgetés Molnár Attilával
3 hónap

“Most ragyogunk végre abban a fényben, amiben mindig is szerettünk volna” – Beszélgetés Molnár Attilával

Írta:  •  Arcok
Kortárs gasztroarcokat bemutató sorozatunkban ezúttal Molnár Attilával, az Arany Kaviár egyik tulajdonosával beszélgettünk. Tovább a cikkhez
“Kulináris élményként tekintek a kávéra” – Nagy Zsolt kávészakértővel beszélgettünk
4 hónap

“Kulináris élményként tekintek a kávéra” – Nagy Zsolt kávészakértővel beszélgettünk

Írta:  •  Arcok
Harminc évvel ezelőtt, amikor itthon még javában daráltuk a kávét a közérti darálóval, a világ más pontjain már megjelentek az első kapszulás kávék. Magyarországnak nagy utat kellett bejárnia a kávézás kultúrájában is, de részben sikerül tartanunk a lépést. Trendekről és a jelenről Nagy Zsoltot, a Nespresso kávénagykövetét kérdeztük.  Tovább a cikkhez
Top