Buborék-túladagolás, tea illatfelhő, méhhalál – a milánói EXPO-n jártunk

Másfél kilométer csak a világ

Világkiállításhoz Magyarország régen volt már annyira közel, mint idén. Másfél óra repülőút Milánóig, majd egy kis tömegközlekedés után bárki ott lehet a 10 órai kapunyitáskor a világot magába foglaló tárlat kapujában.
A 1,5 km hosszú főutcán, a Decumano-n 140 ország sok-sok ötlettel és verejtékkel kitalált, az idei év mottóját („A Föld élelmezése. Energia az élethez. Feeding the Planet. Energy for Life.) olykor húsbavágóan, olykor megúszósan megjelenítő pavilonnal szembesíti a látogatókat. Élelmiszerbiztonság, fenntarthatóság, a tudomány és technológia szerepe az élelmiszertermelésben, vízgazdálkodás, a jövő generációja és a fogyasztás - komoly témákon gondolkodtak az országok.  Velük együtt elmélkedhetünk például a kakaó és csokoládé-, rizs-, zöldség-gyümölcs, gabona, fűszerek ötvözésén vagy az Illy cégnek köszönhetően, a Kávé Klaszterben megtudhatjuk, hogyan jut a csészénkbe a világ legtöbbek által fogyasztott élvezeti cikke.
Kezdjük is itt, hiszen a bejárattól párszáz méterre található, látványos és nem utolsó sorban nekik, pontosabban a cég magyarországi leányvállalatának köszönhetjük, hogy kiutazhattunk.

Idillyum: cserjétől a csészéig

Az Illy cég 10 kávétermelő országgal együttműködve mutatja be a kávé útját egy igen szépre sikerült virtuális barangolás keretében (az EXPO honlapján, vagy a Kávé Klaszter recepcióján regisztráljunk). Egy spéci szemüveggel támogatott kirándulásra az üvegházban lévő élő, kb. 3 m magas kávécserjétől indulunk. Az első 3D-s kisfilmben is a cserje virágzik, majd már azon kapjuk magunkat, hogy kávés zsákokon ücsörgünk és bámuljuk a Farmert, a Szállítót, a Kóstolót és a Baristát. Két és fél percben mesélnek munkájukról. A következő néhány kisfilmben még több illat és aroma kibomlik. Hogy a látogató mindezek után ne csak virtuálisan érezze a fekete ízét, az Universitá del Caffé kilenc fajta Illy Arabica kávé felhasználásával mini kávé gourmet kurzussal várja az érdeklődőket, ahol a „fekete levesen” kívül kávészemeket is lehet kóstolni.
Pihenésképpen, Sebastião Salgado kávés szociofotóiban gyönyörködünk. Salgado 10 éve fotóz az Illynek, s az eddig „lőtt”, mintegy 600 kép azokat a kávétermelő országokat mutatja be, ahonnan a vállalat a zöld kávét vásárolja.

Buborékkal a méhek ellen

Kilépve a kávé-pavilonból, gyorsan felmérjük, egy nap alatt képtelenség lesz mindent megnézni. Kénytelenek vagyunk szelektálni és csak reménykedni tudunk, hogy szimatunk nem csal majd.

Szubjektív listánk elején Olaszország végzett, amely – mint házigazda – nem egy pavilonnal, hanem kétutcányi látványossággal készült. Első állomásunk az Eataly. Olaszország összes tartományának tradicionális konyhája és borai kóstolhatók végig a kb. 200 m-es szakasz mindkét oldalán. Középen kávé és aperitif standok, hamisítatlan olasz hangulatban.
Szinte szemben a gourmet fellegvárával, a Piazza Castellon végigsétálva minden megtörténhet az emberrel, ami Olaszországban máskülönben is várhat rá. Csak itt kisebb területen. Tömören, velősen. Az utca elejére érve, korhű jelmezben játszódó Palio-n kívül különböző kulturális programokba botlunk, melyek napszakonként változnak. Akinek kedve támad egy hamisítatlan olasz teraszról nézni mindezt, megteheti, hiszen az utcát bárok és étkezők tarkítják. A Palazzo Italiában számítsunk hosszú sorra és még hosszabb nézelődési időre. Hát persze, hogy megéri, hogy a fenébe ne érné, hiszen itt van minden, amit az olasz dizájn és innováció pilléreiről tudni kell. Az út végén áll az Élet Fája. Reggel, délben, este más-más opera vagy valami olasz klasszikus szól. Miközben a giccs mibenlétén morfondírozunk, a háttérben egy szökőkút víztáncot lejt a dallamokra, és az ezer szétpukkanó szappanbuborék megadja a kegyelemdöfést, a következő állomásra rohanunk. (Nem is, valójában hosszasan néztük és elmerengtünk egy rózsaszín világon, ahol…romantikusak vagyunk és még a giccset is elviseljük, ezért adtuk Olaszországnak az első helyet.)

Második helyre a franciákat tettük, ki tudja, talán azért, mert megsajnáltuk őket, hogy úgy leszerepeltek a Bocuse-ön. Milánóban is a gasztronómiájuk áll a középpontban. A franciák, ha akarnák, sem tudnák meghazudtolni magukat, stílusosak, a mindenhol hullámzó plafonról réz „serpenyőszőnyeg” himbálózik. Elkezdtük számolni, hogy tudjuk érzékeltetni, hogy micsoda gigamega produkcióval állunk szemben. Ötven valahánynál abbahagytuk. A terem bal oldalán borok és sajtok egymás hegyén-hátán, míg jobb oldalon a francia divat klasszikusai. Közben elsétálunk egy kb. 5*5 m átmérőjű kupola alatt, ahonnan tea filterek lógnak alá. Zólyomi Zsolttá alakulunk, most fáj igazán, hogy a net nem szagos, mert amit itt lehetett érezni…A borosüveg-dugók felhalmozását már sok helyen elsütötték, de ez senkit nem érdekel, tök jól néz ki, hogy Franciaország borvidékei így jelennek meg. Egyszerű és hatásos koncepció – szűrjük le nagy hozzáértő módjára.
A magyar pavilon mellett húzódik meg a bronzérmes: az angolok. Fajsúlyos téma, túlbonyolításmentes megjelenítés, éppen ezért üt akkorát. A méhek kipusztulásával foglalkoznak egy hatalmas, 17 m magas fém méhkaptár felépítésével, amit egy kertlabirintuson keresztül lehet megközelíteni. A kaptárba természetesen be lehet mászni, a két szintet elválasztó üvegpadlón keresztül egyedi látásmód nyílik minden irányba.

Mondanánk végső konklúziót is, de most hirtelen csak olyan szépségkirálynős mondatok jutnak eszünkbe. Ez nem feltétlenül baj, de inkább röviden lezárjuk azzal, hogy tényleg utazzanak. Pénteken reggel 6 órakor indul a következő járat.