Hirdetés
Hirdetés

Bőven megelőztük a trendeket - interjú Mautner Zsófival

SZERZŐ: nabelekzs
2016. február 15.
Mautner Zsófi az induló Dining Guide online felületének az első főszerkesztője volt, aki azóta is a magyar gasztronómia egyik legmeghatározóbb, leghitelesebb alakja. A Dining Guide életében is kiemelkedő szerepe volt, a főszerkesztői időszakáról kérdeztük.
Hirdetés

Épphogy hazajöttél Brüsszelből és máris a diningguide.hu élén voltál. Akkor már négy éve írtad a Chili és Vaníliát, de hogyan indult a főszerkesztői munkád?
A portál adta meg a végső lökést ahhoz, hogy a gasztronómia hivatásszerű elfoglaltsággá váljon, tulajdonképpen ennek köszönhetően mertem kiugrani a diplomáciából. Wiszkidenszky Andrástól merész húzás volt, hogy felkért, hiszen én addig csak blogposztokat írtam, amiből nem következik egyenesen, hogy egy ilyen portal főszerkesztői minőségben el is tudok indítani. Bevállalós dolog volt, hogy kvázi vadidegenként, csak a blog alapján kért fel és bizalmat szavazott nekem.
Akkor még nem volt ilyen típusú, nemzetközi mintára épülő gasztronómiai portál. Maga a Dining Guide, a kis füzetke már létezett, de a honlap csak akkor, 2009 végén indult el. Szuper dolog, hogy András ebbe belekezdett és fantáziát látott abban, hogy a gasztrovilágból híreket, séfportrékat, sztorikat osszon meg, nekem pedig nagy mérföldkő volt az életemben.
Izgalmas időszak volt: Molnár B. Tamásék már bőven megjelentek, de még nem volt az a hihetetlen őrület a gasztronómiában, ami most. Akkor a nagy séfek uralták a szakmát, találgattuk, hogy ki lesz a következő generáció, még nem volt street food, nyoma nem volt a cukrászda-forradalomnak, izgalmas, robbanni készülő pezsgés volt.
Mire vagy a legbüszkébb ebből az időszakból?
Azon kívül, hogy elindítottuk és pályára állítottuk az egészet, a 2010-es gasztronómiai toplista kiadványt én javasoltam Andrásnak, akik vevő rá. Óriási sikere volt, erre nagyon büszke vagyok. Akkor még nem voltak ekkora rocksztárok a séfek, mint ma, egy platformra hoztuk őket, bemutattuk őket, az emberi oldalukról közelítettünk hozzájuk. Van egy közös kép róluk abban az első toplistában, amit azóta is sokan emlegetnek, az nekem is az egyik kedvencem.
Csomó olyan innovatív dolgot szerveztünk, ami akkor bőven megelőzte a trendeket. 2010-ben macaron-kóstolót rendeztünk, amikor még nem volt ekkora divatja, alig készítette valaki még a nagy cukrászdák közül is. Emlékszem, akkor jelent meg először a Zazzi a látványos macaron toronnyal, amivel szépen el is lopták mindenki elől a showt.
Aztán, 2011-ben olyan gasztroírói pályázatot hirdettünk, aminek a főzelék volt a témája. Több, mint 200 pályázat érkezett, hihetetlen mennyiség, egyik jobb volt, mint a másik. Ez akkor elég progresszív dolog volt, mármint, hogy a főzelék volt a téma, ami ma már szintén nagyon menő.
A toplista kiadvány sajtóbemutatóját az akkori nagy kedvenc Stand bisztróban, Segal Viktor utolsó kultikus helyén tartottuk, ahol vajaskenyér-tesztet szerveztünk. Megvettük az összes létező vajat, a hipermarketestől a legdrágább franciáig, szereztünk igazi, jó kenyeret hozzá, és a sajtótájékoztatón az újságírók kóstoltak, pontoztak, ami szintén egy - akkoriban még - szokatlan műfaj volt. Szóval nagyon sok jó ötletet lehetett megvalósítani, ezt nagyon szerettem.
Teljesen szabad kezet kaptál a szerkesztésben?
Nyilván vannak olyan szempontok, amiknek meg kell felelni (például a büdzsé), de alapjában véve igen. Az első két toplista-kiadványban száz százalékosan, olyannyira, hogy a másodikat még túl is nyomtam tartalommal. Az akkori online felület mindenképpen egy újító dolog volt. Azóta a gasztronómia, a női főzőcske-receptből komolyabb témává fejlődött, annak idején ez azonban nem volt evidencia.
Egy gasztronómiai portál színvonalas üzemeltetése költséges móka, ezzel kevesen vannak tisztában. Ahhoz, hogy éttermeket tesztelj, hogy élményeket tudj megírni, utazni, enni, főzni kell, étterembe járni. Mindig egy nagyon vékony mezsgye, hogy egy ilyen típusú kiadó hogyan tud egyensúlyozni a hitelesség, az éttermi promóciók és a saját tartalom között. Az egyik legnehezebb műfaj.
Miért lett vége?
Egyszerűen annyira sok más munkám és elfoglaltságom volt, például a könyves projektjeim, és egyéb, más kihívások, hogy muszáj volt felszabadítani a kapacitásaimat.
Most hogyan látod, öt év alatt mi változott a gasztronómiai újságírásban?
Ha a diningguide.hu-nál maradunk, úgy tapasztalom, hogy egyre több minőségi cikk és eredeti tartalom jelenik meg, én ezeket értékelem legjobban. Egyszerűen azáltal, hogy ez egy ennyire kurrens, divatos téma lett,

minden olyan kitűnik, amit profi újságíró ír, aki ért is a gasztronómiához, ami viszonylag ritka.

Nem szeretem azokat a sztorikat, amik egy sajtótájékoztató után mindenhol megjelennek, és csak jó esetben más szavakkal, mert egyszerűen átmásolják egy közleményből. Tempóban, témaválasztásban, stílusban és íráskészségben egyszerűen muszáj kiválónak lenni, különben könnyen pr cikk lesz mindenből.
Viszont egyre többen foglalkoznak ezzel.
És az elmúlt 10 évben áttevődtek a hangsúlyok. Pont azért, mert ez egy ennyire keresett téma lett, azok az újságírók, akik ezelőtt más témában írtak, főleg a lifestyle-típusú rovatok írói indultak el a gasztronómiai irányába. Ez az írásnak nagyon sokat segít, mert mégis csak újságírók írnak, de kevesen hitelesek benne.
Nehéz, mert a gasztronómiai újságírókat nagyon elkényeztetik, gyakorlatilag naponta kapnak 5 meghívót különböző eseményekre. De azt is tudjuk, hogy egy ilyen esemény másról szól, abból nem lesz egy valós, érdemi étteremkritika vagy ajánló. Számomra még mindig hiánycikk a komoly, New York Times-szintű és szakértelmű étteremkritika, ahol tényleg adnak időt egy új helynek, hogy egy összeszokott konyhát tudjanak letesztelni, legalább kétszer-háromszor.
Ez is nagyon nehéz műfaj, mert erre egyszerűen nincs idő, sem pénz. De mégis az a bevett forma külföldön is, hogy a nyitástól számított első három hónapban nem írnak étteremkritikát. Mert minden új konyhának szüksége van időre, hogy a csapat összeszokjon, és beinduljon a normál, első nagy hype utáni üzemmód, ami a valós arca. Ezt sokan nem tudják, de nem is érdekli őket, mert olyan felfokozott a tempó, olyan verseny van, hogy aki először posztol, azé a legnagyobb látogatottság. Értem ezt a részét is, elfogadom, hogy ez nem fog változni, de a legtöbb példa alapján azt látom, hogy ez senkinek nem jó, sem az éttermeknek, sem a közönségnek.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram