Hirdetés
Hirdetés

Berlinből jelentjük: Gasztromegoldás a parkokban masírozó rákok inváziója ellen

2018. július 16.
Lehet, hogy az USA déli államaiban élők már egy utcán sétáló aligátorra sem kapják fel a fejüket, tavaly azonban a berlini parkok ösvényein masírozó rákokból országos hír lett. Ami nem is meglepő, hiszen egy Amerikából származó, invazív (nem honos, "hódító") rákfajról van szó, amely súlyos károkat tud okozni a helyi ökoszisztémában. Amikor a jó idő beálltával a rákok idén is felbukkantak, a berliniek most már felkészültebben várták őket: fazékkal és lobogó vízzel.
Hirdetés

„Ich bin ein Berliner”: egy amerikai a német fővárosban

A kaliforniai vörösrák neve megtévesztő, ugyanis nem az USA nyugati partjáról, hanem a déli államokból, a Mexikói-öböl partjáról, többek között Louisiana államból származik.

@TheLocalGermany Twitter


Azt csak találgatni lehet, hogy a rákfajta pontosan mikor és hogyan jelent meg Berlinben.

Ha megunt vagy megszökött díszállatokra gyanakszunk, valószínűleg nem járunk messze a valóságtól.

A helyi állatszakértők eleinte nem tudták, hogyan vegyék fel ellene a harcot. Mivel laboratóriumi vizsgálatokat követően kiderült, hogy a 6-12 centiméterre megnövő példányok nyugodt szívvel fogyaszthatók, az tűnt a legkézenfekvőbbnek, ha a rákok a tányéron végzik.

Főtt folyami rák, Louisiana, USA – Justin Watt / Wikipedia

Felborult arányok

Egy helyi halász elmondása szerint, míg a német folyami rákból három hét alatt mindössze 40 darab került a hálójába, addig a kaliforniai vörösrákból három nap alatt több mint 600 darab gyűlt össze. A folyami rákszezon Berlinben körülbelül novemberig tart, és július elején fogták ki szám szerint a 10000. rákot. A tavalyi számokból kiindulva augusztus-szeptember környékére várható az éves fogás csúcsa. Idén egyelőre csak korlátozott számban adtak ki rákászengedélyt, de a bőséges hozamot nézve ezen jövőre változtathatnak.

Friss, piaci kaliforniai vörösrák Berlin Pankow kerületéből @jones_fischladen Instagram

Vajon a berliniek harapnak majd a rákra?

Vannak, akik kételkednek abban, hogy az elsősorban szárazföldi ízekhez szokott berliniek valaha rá fognak-e érezni az Amerikából jött folyami rák ízére: fogyasztása ugyanis némi gyakorlatot igényel, és a páncél alatt csupán aprócska falatok rejlenek.
Bár a német fővárosban már tapasztalható némi érdeklődés a „berlini homár” iránt,

néhány étterem és halüzlet már fel is vette a kínálatába, az igazi áttörés még mindenképp várat magára.

A „berlini homár” (egy olló által összekarcolt) tányéron @25 Teiche Facebook

"A berlini homár"

A Fisch Frank nevű kis halétterem fűszeres alaplében főzi meg őket, majd előételként, salátával, bagettel és remuládmártással tálalja. Az étterem tulajdonosa szerint a vendégek egyre gyakrabban érdeklődnek a „berlini homárról”, azonban egyelőre még kevesen rendelik ki maguknak.

Crawfish boil a Markthalle IX-ban @25 Teiche Facebook


A Markthalle IX nevű gourmet vásárcsarnok különösen nagy hangsúlyt fektet a Berlinből és a környező Brandenburgból származó alapanyagokra. Az itt található 25 Teiche nevű halaspultban 29 eurót, vagyis átszámolva kb. 9000 forintot kérnek kilójáért. Most hétvégén épp egy louisianai stílusú, folyami rákból készült fogással (crawfish boil) próbáltak kedvet csinálni a rákszezonhoz.
Olvasta már korábbi cikkünket az amerikai déli államok jellegzetes ízeiről, a cajun és a kreol konyháról? "A mondás szerint három dolgot vesznek igazán komolyan New Orleansban: a zenét, a hurrikánriasztást és az evést"Ízek dixielandre hangolva: a cajun és a kreol konyha
Forrás.
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram