A témának még Anthony Bourdain is szentel egy közepes bekezdést a Konyhafőnök vallomásaiban, abban a részben, ahol azt elemzi rendkívüli hozzáértéssel, hogy mitől lesz egy hely felkapott, és mitől lesz bukta. A konklúzió valami olyasmi, hogy nagyon sok mindentől függ, de igazán nem lehet megmondani soha. De az biztos például, hogy léteznek elátkozott helyek. Olyan üzlethelyiségek, ahol hosszú évek alatt senkinek nem sikerül sikeres éttermet vinnie. Akármi van, akármilyen profilváltás, redizájn, séfigazolás történik, a hely valami rejtélyes módon mindig tönkreteszi az üzletet, elszívja a pénzt, összetöri az ott dolgozók lelkesedését.
Ezek az elátkozott helyek sokszor eltűnnek a vendéglátós térképről, és turkáló, vagy valami hasonló lesz belőlük, sokszor évekig állnak üresen, várják, hogy szörnyű történetük feledésbe merüljön, és egy újabb bátor kalandor megpróbálkozzon valamivel. És néha van olyan is, hogy sikerül megtörni az átkot. Kapaszkodjanak meg: erős lesz az ázsiai túlsúly.
Victor Hugo u. 35. (XIII. kerület)
(Vörös rák -> Verbunkos -> valami -> Cafe Paradiso -> Gyradiko)
Minimum harminc éves üzlethelyiségről beszélünk. A Vörös rák a szocializmusban még úgy ahogy ment, a nyomdokaiba lépő Verbunkos már kifejezetten turista buszokra specializálódva tudott csak túlélni. Némi hiátust követően bisztrószerű vendéglővel próbálkozott valaki – az akkori nevére sajnos sehol nem akadtunk rá. Ezt a rövid időszakot követte a Cafe Paradiso, ami még az elátkozott helyek között is előkelő státuszt élvez, ugyanis ki se nyitott. Tehát nem az volt, hogy valaki csinált oda egy éttermet, az nem ment, és be kellett zárni, hanem megcsinálták az utcafrontot, még talán berendezés is került valahonnan, aztán kitettek egy cédulát az ajtóra, hogy majd valamikor kinyitnak.
Aztán jött a Gyradiko, és egy ideje már tartja magát.
Hollán Ernő u. 35. (XIII. kerület)
(Philippe a belga ->Balzac étterem -> Oriental Soup House)
Újlipótváros gasztronómiai kultúrájáról elég sok anekdotát tudunk, tekintve, hogy szerkesztőségünk több tagja is itt élt/él, de egyik anekdota sem mutatja meg olyan érzékletesen ennek a helynek a totális gasztronómiai kilátástalanságát, mint az, hogy huszonöt éve képtelen hosszabb távon eltartani a Laci! Konyha!-n kívül valami tényleg releváns éttermet (jó, talán a Kiskakukkot). A Balzac-Hollán sarkon volt 2008-ban komolyan vehető kísérlet. A Philippe a Belga tulajdonosa (meglepő módon Philippe és belga), abból kiindulva nyitott itt éttermet az Esztergomi legendás étterme után, hogy az ő fő profiljának számító franciás-vallon vonalat, sok hallal, kagylóval, friss osztrigával csak szeretni fogják egy olyan kozmopolita helyen, mint amilyennek Újlipótot tartani szokták a saját lakói. Hát, nem. Az utána következő Balzac étterem minden kívülről észrevehető koncepció vagy ötlet nélkül vitte hozzá a helyet, aztán amikor elkezdtek olcsó ebédmenüvel próbálkozni, a rutinos arra sétálók már kíváncsian várták a következő helyet.
Ami egy vietnami levesező lett végül. Hogy ez végül sikeres lesz-e, azt pár hónap után korai lenne biztosan állítani, de a kihasználtságot nézve, nem indokolatlan az optimizmus.
(Persze, ezen az egészen most majd valószínűleg fölháborodik a sok Lipóciai lakos, de nem baj, akik átkeresztelik Lipóciának a szűkebb lakókörnyezetüket, és ezt úton útfélen hangoztatják, azokkal egyáltalán nem kell foglalkozni).
Attila út 125. (I. kerület)
(Mófarguru ->Hyppolit -> Dang Muoi)
Az erőltetetten jópofáskodó éttermek hazai élharcosa, a Mófarguru (Mókus, Farkas, Kenguru, értik, ugye?) elég sokáig bírta annak idején ahhoz képest, hogy szerintük a rántott túró rudi egy vállalható desszert, és ha hülye neveket adnak az ételeknek, és hintán ülve kell enni, akkor senkit sem fog érdekelni, hogy nem tudnak főzni. A 2009-ben helyébe lépő Hyppolit a békebeli hangulattal és felejthető konyhával próbálta hozni a belvárosi Kéhlit. Az sem tartott valami sokáig, úgyhogy most Dang Muoi bisztró van a helyén, ami az utóbbi két év pho-forradalmának köszönhetően komoly lánccá nőtte ki magát (de persze sosem lesz semmi olyan jó, mint a Négy Tigris piacon az eredeti büfé).
Káldy Gyula u. 5. (VI. kerület)
(Szemy ->Varieté -> Sophie and Ben)
A Káldi Gyula utca szűk, sötét, a járdák gyakorlatilag nem sétálhatóak, és ez sokkal rosszabb volt a bulinegyed előtti időkben. Úgyhogy azon nincs mit csodálkozni, hogy az ide nyitott Szemi étterem elég gyorsan tönkrement (pedig 2009-ben akkor viszonylag újnak számító koncepcióval próbálkoztak: különböző táfelspicc variációkra építették föl a kínálatot). Aztán a Veres Pálnéból ideköltözött Varieté próbált meg amerikai gasztrót tolni pulled pork szendvicsekkel, hamburgerekkel, meg csirkeszárnnyal, most meg szintén valami ilyesmivel próbálkoznak csak megváltozott névvel.
Veress Pálné u. 22. (V. kerület)
Papírtigris -> Varieté -> Dang Muoi
A kb. öt évvel ezelőtt induló Papírtigris belvárosi buktája (aminek következtében jóval kijjebb, a Bécsi útra voltak kénytelenek költözni) korántsem volt olyan evidens. Korrekt ázsiai gyorskajákat, tésztákat, gombócokat adtak, mellé jó ár/érték arányt, és még házhoz is szállítottak. Amikor elköltöztek, még nem volt teljesen egyértelmű, hogy minden az üzlethelyiség hibája, csak eggyel később, amikor a burgerekben és USA gasztróban utazó, eléggé hájpolt Varieté is költözni kényszerült. Hogy aztán ide is jöjjön egy Dang Muoi.
(A Dining Guide ezzel az összeállítással nem kívánja azt sugallni, hogy a tönkrement vagy elköltözni kényszerülő éttermek menedzsmentje ne csinálhatta volna jobban a dolgokat.)
Ki tud még ilyen helyeket?