Szemlátomást a levendula nem csak nyikorgó szekrények hasznos illatósítója, és nem csak aranydurbincsunk kellemes füstölője, hanem árnyat adó menedék a környék kedvenc fekete-fehér macskájának is, aki álmos hunyorgással hűsöl alatta.Az biztos, hogy a fűszerezett, darált hús hengerek elkészítéséhez nincs szükség levendulára. Amúgy jobb hentesüzletekben előre fűszerezve, bekeverve, különböző méretben kapható a valamikori Jugoszlávia eme emblematikus húskeveréke. Szerencsére nem nekem kell eldöntenem, hogy mely nemzet deklarálja joggal sajátjának ezt a finomságot, annyi biztos, hogy itt Horvátországban töretlen népszerűségnek örvend és parázs elképzelhetetlen a rajta piruló, illatosan füstölgő húsrudak nélkül.

Úgy határozok, hogy először próbára teszem a minden élelmiszerboltban kapható fagyasztott tálcás kiszerelésű terméket, hogy vajon ízesítésben, állagban megfelel az elvárható követelménynek. Kiteszem a napra, hogy felengedjen, vagyis kitenném, ha nem venném észre a bevezetőben említett macskát, aki lusta fejmozdulattal és számító pislantással veszi tudomásul, hogy kecsegtető zsákmány került a látó és szaglóterébe. Én sem vagyok rest és inkább a konyhában hagyom felolvadni. A macska legfeljebb a maradékból kaphat.

Bolti csevapcsicsa házi salátával Brac-on – fotó: A szerző felvétele

Nincs miért szégyenkeznie a csevapcsicsa gyárnak, mert átlagosan tisztességes hús rudakat produkálnak. Az összetétel felől nem vagyok meggyőződve, hogy vajon elégséges mértékben van e jelen a bárányhús, de alapvetően ízes, alulfűszerezett, zsírtalan hús, ami, ez utóbbi hiányában kissé száraz, de finom így is. Meggyőződésem, hogy a helyi erők hamar fellázadnának, ha ezen balkáni hamburger nem teljesítené a tőle elvárható átlagot.

A klasszikus, minden horvát étlapon szereplő vegyes saláta viszont magasan felülmúlja a rudacskák teljesítményét, mégis együtt barátságos élményt nyújtanak. A leveses, paradicsom ízű paradicsom, a dalmát napfény és sós tengeri levegő őrzője, a fodros saláta levelek ropogós frissessége és a csúcs, az édeskés lila hagyma, ami szintén a horvát saláták elmaradhatatlan ízesítője, megforgatva a már említett és szinte minden házban kapható szűretlen olivaolajban, helyi vastagbőrű citrommal ízesítve két strandolás között éppen elég táplálék. Odapillantva a levendula bokor alá, már csak az éledező lenyomat töredéke látszik a macskának. Még szerencse, mert egy falat sem maradt a húsokból. A nagy lyukú kenyér is mind elfogyott.

Mostar – fotó: a szerző felvétele

Néhány nappal később újra előkerül a csevapcsicsa problematika, de ezúttal a horvát határt átlépve, nevezetesen Bosznia-Hercegovinában, annak is számunkra különös jelentőséggel bíró városában, Mostarban. Ha mégis magyarázatra szorulna, akkor a magyar szellem zsenije Csontváry festményének örökzöld mostari hídját említeném, ami még általános iskolai korban ivódott be az emlékezetembe. Mint kiderült a részleteket illetően nem olyan pontosan. Amikor szemem elé tárult az aktuális híd és környezete, – megjegyzendő az újjáépítésben magyar hidászok elévülhetetlen érdeme is megkövesedett – a Neretva türkiz csillogása és a hatalmas sziklák övezte folyómeder, a buja zöld növényzet, ahogy keretet ad a látványnak. Azt hittem, hogy ezt a képet őriztem Csontváry nyomán. De nem, a valóság részlet gazdagabb, lüktetőbb és mindenekelőtt zöldebb. A jobboldali meredek partszakasz sűrű növényzete védelmében különböző éttermi teraszok bújnak meg, amelyek jellemző módon különleges panorámájukkal csalogatják vendégeiket, de legkevésbé sem ételeik különös minőségével.

Csevapcsicsa mostarban kajmakkal – fotó: a szerző felvétele

Hát akkor nézzük, hogy a csevapcsicsa, vajon jobban ízlik a kivételes látvány szomszédságában, vagy a lenyűgöző környezet nincs hatással rá. Ahogy elnézem az éttermek zsúfoltságához jelentősen hozzájárulnak a mindenütt előkerülő csinos hoszteszlányok, akik a labirintusszerűen egymásba nyíló teraszok bonyolult járataiban megbízóik érdekeltségébe terelik a gyanútlan látogatót. Tehát nem feltétlen a kulináris erények a döntőek.

A kajmak tejtermék különlegesség. Lényegében megaludt, édes tejszín megsózva. A felforralt, majd lehűtött tehéntejet lefölözik, a tejfölt fabödönbe rétegezik, minden réteget megsóznak, és alacsony hőmérsékleten 15-20 napig érlelik. szöveg

Mostar a levegőből – fotó: a szerző felvétele

A tányéromon méretes adag kajmak is ékeskedik. Ez a különbség, ami azonnal meghatározza a csevapcsicsa élményt ezen a tájon. Sós és szerintem egy kissé sűrűbb a szokásosnál, kevésbé kenhető, de azért az élmény így is bőven felülmúlja a fagyasztott húsrudak színvonalát. Ropogós, kívül mégis kellemesen leveses a hús, a fűszerezése délibb, határozottabb. A ház bora vörös és szódával fogyasztva ideális: pezsgő, friss, az esti lassú lehűlést belsőleg elősegítő nedű. Önmagában nem ajánlott fogyasztásra, habár ezt nem merem hangosan mondani, mert még fejemet vennék. A gyermekkori emlékeket idéző táj, a csinos mostari lányok kedvessége is belejátszik, de ha mégis döntenem kéne, bizony fenti tapasztalataim alapján a nehezebb sorsú Boszniának ítélném az autentikus csevapcsicsa díját, már ha volna ilyen.