Első alkalommal rendezték meg Dániában (hol máshol) híres séfek, tudósok és politikusok (!) bevonásával azt a rendezvényt, ami az étel jövőjét hivatott megjósolni.
Nem kell food gurunak, újságírónak vagy séfnek lenni ahhoz, hogy piszkálja a fantáziánkat a kérdés: vajon mit fogunk enni ötven év múlva? Hogy fognak kinézni az ételek, továbbmegyünk, az alapanyagok?
A kérdésfelvetés izgalmas: egyfelől (részben) azáltal emelkedtünk ki az állatvilágból, hogy megtanultunk főzni, másfelől viszont mostanra mintha elvesztettük volna a főzésnek ezt a legegyszerűbb, de legfontosabb aspektusát. Túlbonyolítjuk, túlgondoljuk, folyton a jövőt kutatjuk ebben is. Hová vezet ez? Mit teszünk az ételekkel, a főzéssel és magunkkal? Az első ilyen találkozó célja, hogy séfek, tudósok, politikusok, szociológusok és más tudományágak kutatóinak bevonásával elinduljon egyfajta beszélgetés a témáról. A rendezvény a beszédes The Catastrophic Meal elnevezést kapta.
A több mint két hónapon át tartó laza eseménysorozat vacsora performanszokkal zárult, amelyet két fő téma köré csoportosítottak, a két fő jövőbeli trendnek megfelelően: utópisztikus és disztópikus vacsorákra. Előbbi lenne a vélt vagy remélt jövő, utóbbi viszont a katasztrófa – innen az esemény címe is. A provokáció szándékos.
Az első fogást például egy sziú indián származású minnesotai séf, Sean Sherman prezentálta, bemutatva, hogy az ősi tudás még mindig él, az erdőben begyűjtött alapanyagokból, és a vadonban levadászott állatokból készült ételekben.
Az állati fehérjétől nem tudunk elszakadni, viszont – a legelőterületek csökkenése miatt előfordulhat, hogy egyre kevesebb háziállatot tudunk majd tartani – fel kell készülnünk arra is, hogy a bogarak, rovarok fogják jelenteni a legfőbb proteinforrást az emberi táplálkozásban. A kanadai séf Thémis például évek óta készült már erre a bemutatóra. Lárvával készült kenyere és szöcskés ráklevese nagy meghökkenést váltott ki a vendégek körében, akik közül sokan eleve elutasították a menüt, tudván, mi van a tányérokon…
Ha nem lesz ivóvíz, földterület és tiszta levegő, akkor az ételkészítés értelmét veszti: csak azért fogunk magunkhoz ételt venni, hogy energiát nyerjünk – ezt pedig egy korty folyadékból vagy egy tablettából fogjuk megoldani, amely minden szükséges tápanyagot és vitamint tartalmaz, amire a testünknek a túléléshez szüksége lesz. Képzeljünk el egy laboratóriumra emlékeztető kantint, ahol hipoallergén tortillát rendelhetünk kóla alapú sangriával – az egész környezet steril, mechanikus és mellőz minden életszerűséget… Az olasz séf, Roberto Flore, aki a koppenhágai Nordic Food Lab-hez köthető olyan menüvel állt elő, amelyben a természet, a természetes alapanyagok egyáltalán nem szerepeltek. Az ételeket kémcsövekben és steril műanyag zacskókban szolgálták fel, a pezsgő helyett csak tisztított víz volt – miközben a teremben már kipusztult és kitömött állatfajok preparációi díszítették a falakat. A vacsora fő attrakciója az az egy cseppre redukált aranysárga méhpempő volt, amely szimbóluma is az egész gondolatmenetnek: nem egy 3 csillagos étterem újításáról van szó, hanem arról az anyagról, amely az ember elsődleges tápanyagforrása lesz hamarosan…
A disztópikus vacsora egyik jelenetében például lehetett látni, hogy egyeseknek sokkal több jut, míg másoknak alig: lehet, hogy a food sharing eszménye lassan de biztosan el fog tűnni- ? teszik fel a kérdést ebben a pillanatban. Mivel az egész vacsora nem csupán ízek és formák kísérleti terepe volt, hanem egyfajta performansz is, ekkor színészek jelentek meg az asztalok körül, eljátszva, hogy ők éhezők, akik a vadonban keresnek maguknak valami ehetőt…
A dél-afrikai Wolfgat étterem séfje, Kobus van der Merwe ugyanerre a kérdésre utópisztikus vacsoráján megadta a választ. Ő eljátszott a bőség gondolatával: bőségszarukat pakolt tele friss gyümölcsökkel és zöldségekkel, s ezeket szolgálta fel vegetáriánus menüje mellé, majd elmondta az instrukciót: mindenki csepegtessen néhány cseppet a dresszingből a mellette ülő tányérjára, és dobjon neki egy mosolyt. A sharing gondolata nem tűnhet el az étkezésből, ez az egyetlen út, ami megmenthet bennünket.
Forrás
