Hirdetés
Hirdetés

Alain Passard életműdíjat kap

SZERZŐ: Égető Eszter
2016. május 19.

2016 fontos évnek tűnik Alain Passard életében. Nemcsak mert 3 csillagos párizsi étterme, az Arpège idén ünnepli a 30. születésnapját, hanem azért is, mert júniusban New Yorkban, A Világ 50 Legjobb Étterme gáláján átveheti a Diners Club Életműdíjat (ugyanott, ahol Dominique Crenn a világ legjobb női séfjének járó elismerést fogja besöpörni.)

Hirdetés

Az Arpège egyébként már évek óta ott szerepel a világ 50 legjobb étterme között. Passard 1986-ban vette át a helyet mesterétől, Alain Senderens-től, és új nevet adott neki, amit második szenvedélye, a zene szeretete inspirált. Az art deco stílusú étterem jó ideje elsősorban csodálatos zöldséges fogásairól híres, Alain Passard ugyanis már az ezredforduló idején ráérzett arra a trendre, ami mára a gasztronómia minden frontján kiteljesedni látszik: étlapjáról levette a vörös húsokat, és belevetette magát a zöldséges fogások tökéletesítésébe. 2002-ben kertészetet alapított, ahol organikus módon termesztik a zöldségeket, majd hat évvel később a második kertjét is megnyitotta, ahonnan ma már egy héten egyszer – hétfőnként – bárki rendelhet gyümölcs- és zöldségkosarat, tele friss, szezonális, saját terménnyel.

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook


Mondjuk nem mindig volt ez így, Passard 2001-ig a húsok nagymestere volt: saját bevallása szerint is imádta a grillen vagy vaslapon órákon át sülő húsokat, ott állt mellettük, figyelte a színüket, az állagukat, az illatukat, és még a sercegő hangjukat is.
Az augusztusban 60. születésnapját ünneplő, ma már egyértelműen zöldségmániás Alain Passard evőeszközkészletet is terveztetett, amit kizárólag zöldségevéshez kell használni, de egyéb különlegességeket is tartogat: az Arpège mellett nyitott egy „Arrière-Cuisine” nevű helyet, ahol mintha a kulisszák mögé pillantanánk be. De nem nyitott konyháról van szó: ebben a kiállítótérben a séf különböző kreációit csodálhatjuk meg: kézzel festett, 4 tányérból álló kollekcióját (250€-ért meg is vásárolhatjuk), 2,5 méteres bronzból készült homárszobrát és egyéb bronzszobrokat, kollázsokat, az azok alapján készült ólomüveg-ablakokat és a mester 4 könyvét is , amiket természetesen szintén meg lehet vásárolni, több nyelven is.
Az életműdíj hírére Passard a köszönetnyilvánítások után megerősítette az utóbbi évtizedben kikristályosodott nézetét : „A legtökéletesebb szakácskönyvet a természet diktálja. Ő adja az inspirációt, mi csak a szóvivői vagyunk.”
forrás: finedininglovers.com
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram