Október 22-25. között rendezik meg a világ egyik legfontosabb gasztrofotó fesztiválját Dániában. A rangos mustra történetében először magyar is versenyez a fődíjért. Pintér Árpádot kérdeztük.

A FoodPhoto Festival-ról van szó, a helyszín pedig Dánia, a Jütland félsziget dél-keleti csücske, Vejle városa, ami 53 ezres lakosságával Dánia 9. legnagyobb városa és adottságai miatt gyakran emlegetik Dánia Manchestereként.

A szervezők célja, hogy a Festival a világ legjobb ételfotósainak legnagyobb, közös platformjává váljon. Közel 500 fotóst várnak a világ minden tájáról erre a 2010 óta, kétévente megrendezésre kerülő, workshoppokkal és kiállítással egybekötött gasztro-vizuális show-ra. Az időpont 2015. október 22-25.

A jelenlegi információink szerint 19 fotós munkáiból nyílik kiállítás. A pályamunkákat nevezés után választották ki a szervezők, így Kelet-közép Európából és Magyarországról most először van induló:

A Kossuth kiadó gondozásában 2013-ban megjelent Szakácskönyv a magyar szürkéhez című, Kerekes Sándor séf nevéhez és ételeihez kötődő könyv válogatott képanyaga, amelyet Pintér Árpád jegyez, a produkciós vezető pedig Ördögh Bálint volt. A Festivalon mindketten képviselik hazánkat: Árpi a fesztivál nagydíjáért száll ringbe, Bálint pedig a zsűritagok sorában foglal majd helyet és feltörekvő ifjú fotósok portfólióját véleményezi.

imP_A_GREYge2Mindketten óriási megtiszteltetésnek érzik, hogy nagyjából fél évvel a budapesti Bocuse d’Or európai döntője előtt éppen a gasztronómia újkori központjában, Dániában reprezentálhatják Magyarországot és hatalmas lehetőségként, országimázs erősítő alkalomként tekintenek az eseményre, ahol a vizuális gasztronómia terén is megmutathatják, mit tud ma hazánk, és ahol reményeik szerint még tovább fejlődhetnek.

“Kalandos 4 napot fogunk kint tölteni, azt már most tudjuk. Repülővel megyünk Malmőbe, ott bérelünk egy kocsit és mintegy 270 kilométert autókázva érkezünk majd meg Vejlébe. Az egészről szeretnénk egy nordic roadmovie-t vagy valami hasonló forgatni és amennyit csak lehet, bemutatunk majd az általunk pont az ilyen típusú utakra és munkákra létrehozott facebookos GoodfoodCamper oldalunkon is” – mesélték a srácok.

 Figyelj, szeretni fogod az elsőt :-)  akkor ez most a gasztrofotók Oscarja?

Ez egy cseppet ködös. Ennek a műfajnak nincs nagy múltja. Nem az Anyakirálynő alapította és Capa sem tudott volna jeleskedni, ha foglalkozott volna ilyesmivel, mivel először 2010-ben volt ekkora szabású és ilyen jellegű fesztivál. Kétévente rendezik meg, szóval az idei a harmadik. Egy spanyol pacák a megálmodója, szervezője. Meglepő módon Günter Beernek hívják. Az előző fesztivál egyébként Spanyolországban volt. Ezen kívül egyetlen másik komoly fesztiválról, versenyről tudok, a többi ennyire nem specifikus. Általában nagyobb blogok, vagy szaklapok rendeznek fotósversenyeket, amikben esetleg egyik kategória a kajafotózás.

Egyszóval persze, ez az Oscar, csak még 1932-ben, amikor a harmadikat rendezték. De komolyra fordítva, ez inkább szakmai megmérettetés: a szakma válogat, a szakma zsűriz és nem feltétlenül a közönségnek szól. Bálint is a szakmai zsűrit erősíti. Ő, amennyire tudom, nem is csak kis hazánk színeiben, hanem egyben a BBC Goodfood-ot is képviseli. (Ő nem az én munkámat fogja zsűrizni, azt mások csinálták.) Egy sor kemény workshop, kiállítás és networking dinner lesz a szakiknak, bármit is jelentsen ez utóbbi. Nem valószínű, hogy aranyszobrokat nyomkodnak egymás kezébe.

Ez az első, hogy pályázol egy komolyabb megmérettetésen?

Eddig nem pályáztam. Nem is nagyon izgatott és nem is nagyon találtam platformot. Két éve az előző fesztről egy nappal maradtam le a nevezésről, de tanultam belőle: beírtam minden naptárba, hogy megint ne járjak így. Aztán idén sikerült ismét az utolsó utáni napon beküldeni az anyagot, de még elfogadták.

imP_A_GREYge5Milyen képeket küldtél be?

Több témában küldtem. Az egyiket egy megrendelésre készült portfólióból válogattam. Ez egy Párizsban, tavaly megnyílt étteremnek készült szett volt. A másik az idei Gourmet fesztiválról készült sorozatból volt egy válogatás. Ha nekem kellett volna választani, akkor biztos ezt választom, elég erős anyagnak tartom most is. A harmadik, amit végül kiválasztottak a kiállításra, az a két évvel ezelőtt készült Szürkemarhás könyv anyaga volt Kerekes Sanyi barátom elemózsiájával.

Tudsz valamit a szelektálási kritériumokról?

Gőzöm nincs, mi alapján válogattak végül, a zsűri ezt nem kötötte az orromra. Gondolom a puszta-cowboy-romantika téma dobott valamit az anyagon. Véleményem szerint elég férfiasra sikerült, fix hangulatú képanyag. Ez a szett egy nagyobb témát ölel fel és úgy látom, ez volt a meghatározó.

Az öncélú ételfotótól már nem esik le az álla senkinek? Milyen képeket/irányokat látsz mostanság?

Hát nem. Sok szép fotót lát az ember. Lehetőség szerint többet kell adni. Kell egy kis ember/emberi bele. Itt nem arra gondolok, hogy be kell lógnia egy kéznek vagy egy lábnak. Szerintem mostanában már elmosódik a határ konyha és vendég közt. Már részese akarsz lenni az ételkészítésnek is akkor is, ha te perkálsz a kajáért. Ez egy élmény.  Persze megmarad a „klasszikus” vendég-pincér-konyha-pincér-vendég felállás is, mert ez ugye az alap. De amilyen irányba most megy a dolog, az sokkal inkább a közvetlen kapcsolat. Ezért az egyre több látványkonyha, a street food virágzása. Mindenki mindenhez érteni akar. Itt van mit keresni, oda lehet állni, segíteni ebben. Ezért mostanában éledeznek ezek a fesztiválok. Máshol is, nem csak itthon. Gondolom én.

Nekem is ezek tetszenek. Kicsit punk, kicsit maszek hangulatú fotókat bámulok meg. Viszont látszania kell a profizmusnak. Én nem tudok megítélnik egy munkát egy képről. Ha nekem kellene dönteni egy zsűriben (ahogy nem teszem), biztos hogy egy masszívabb portfólió alapján igyekezném értékelni valaki munkáját. De ezt nem szeretném csinálni, nem lehet könnyű.

Brutál sok képet nézhetsz meg egy nap.

Valóban rengeteget nézek, főleg a témába vágóak érdekelnek, de egy idő után mindig elveszek és a végén egész más irányban kötök ki. Az ételfotósok közül egy pár éve még Francesco Tonellit tartottam a királynak, de mostanában nem nagyon látom munkáit. Képi világában a BEEF! című német férfimagazin viszi a pálmát…

A mai huszonéves kölkök pokoli fantáziával bírnak. Gyakran még a technikai tudás is hatalmas, de a kompozíciók, áthallások a különböző stílusok között… Néha csak lesek. Mindig vannak új dolgok, új perspektívák. Nézegetem a portfóliókat, aztán hagyom leülepedni. El is felejtem őket, de egyszercsak, a kellő időben valahogy mégis újra előjön. Nem ugyanaz, amit előzőleg láttam, hanem valami mischung, ami inspirál. De nem muszáj ételfotónak lennie. Sőt, még fotónak sem. A napokban fotóztam a Costesben. Főleg portréztam, Miguelt, Petrát, Károlyt, Esztert, Tiagót… Egyik-másik  olyan ellenfényes világítást kapott, hogy még a flairek is látszanak a fotókon.

imP_A_GREYge7Filmes megvilágítás lett?

Igen, egyértelműen. Rájöttem, hogy sokat nézek mostanában spagetti westerneket, régebbi mozikat. Na nem mintha az újakkal nem lennék el. Szinte minden filmből lehet tanulni valamit, minden filmben látok olyan jelenetet, képet, ami megragad. Amikor a fotózást kezdtem, talán Spike Jonze volt, akinek a munkáitól mindig leeset az állam, de Chaplintől kezdve Sergio Leonén keresztül Wes Andersonig szinte bármi jöhet. (Bár mostanában ritkán fekszek neki feszkósabb hangulatú filmnek, valahogy nem kívánom annyira.)

Mennyire látsz rá a képeidre: mi az a megközelítés, mik azok a pontok, melyek megkülönböztetnek a többi hazai gasztrofotóstól?

Nem tudom más, hogy csinálja, én húsz éve ebből élek. Na, nem gasztróból, de fotózásból. A gasztróból csak kilenc éve. Nem tartom magam művésznek, alkalmazott fotós vagyok, és ez egy szakma. Egy olyan szakma, ami egész embert kér, mint általában a szakmák. Nem agysebészet, nem elméleti-fizika, de ott kell lenni mindenestől. A fotózáson belül is fontosnak gondolom a specializálódást. Nem lehet mindenhez jól érteni. Vannak emberek, akik megoldják, de nagyon kevesen. Van ez a svájci bicskás hasonlat. Marhajó dolog a piros bicska, mert van rajta csavarhúzó, meg kés, meg kisolló, meg fűrész, meg egy csomó minden. De ha egyszer nekimész azzal a kis késsel egy marha felbontásának, vagy a svájci csavarhúzóval egy motorgenerált akarsz elvégezni, kétséges az eredmény. Én is csinálok olykor „nem gasztrós” munkákat, na azokból nem is élnék meg.

„Gondolataim átjönnek a képeimen” – ezt egy gasztrofotós valósan mondhatja?

 Nem akarom túlmisztifikálni az ételfotózást. Sokszor azon áll, vagy bukik a minőség, hogy mennyire tudsz kommunikálni a megrendelővel. Jó, ha bíznak benned, és elhiszik, hogy jót kapnak. Gondolom, jó természetem lehet, mert háklisabb ügyfelekkel is kijövök, ez meglepően fontos tud lenni egy munkánál. Nem egy mennybemenetel egy egész napot átdolgozni valami munka elején történt összezördülés után. Érteni kell, mit akarnak látni, és lehetőség szerint ötvözni a saját elképzeléseddel. Hallottam olyan fotózásokról, ahol egymás torkának ugrottak, mivel mindenki jobban tudott mindent. Azt nem tudnám élvezni, pedig az a legfontosabb.

Mondunk egy gasztro Oscárhoz hasonló kérdést: egy esetleges díjjal felkerülünk a gasztrofotó térképre :-), na de mi van itthon? Ahogy hazai gasztroboomról beszélünk x éve, ezt követte a hazai gasztrofotó boom is?

Egyre többen fotóznak, már elérhető mindenki számára, és már nem is olyan drága. Némi kreativitással, megtanulhat fotózni mindenki, aki akar. Persze ennél jóval összetettebb, de a piac nyitott. Nincs szakmai érdekképviselet, sem szakszervezet. Szóval, aki komolyan gondolja, az akár meg is tud belőle élni, de nem könnyű kenyér.