Mindössze egy hónapja nyitottak, ki, de simán megszavazom nekik az év eddigi legcukibb helyét. A konyha egyszerű, keresetlen és ízes, a kiszolgálás közvetlen, az árak barátságosak. Jókat lehet itt ebédelni.

A Bajcsy 27. a nyolcvanas évek elején maga volt a megtestesült gasztronómiai progresszió: a ház udvarában állt egy pizzás, aminek a nevére nem emlékszem, de arra igen, hogy az volt akkoriban A pizzás, ahova mindenképpen el kellett menni, ha az ember pizzát akart enni Budapesten (hogy milyen volt maga a pizza, arra sem emlékszem, de ez nem is lényeges). Na, pont ezen a helyen nyílt egy hónappal ezelőtt egy picike bisztró Chablon néven, ahova hétköznap mindenképpen érdemes benézni egy ebédre, ha arra járunk. Vacsorára és hétvégén azért nem, mert délután négykor záróra, hétvégén pedig ki se nyitnak. Mint megtudtuk, az első döntés mögött az ok, hogy amúgy is csak hatig tarthatnának nyitva, abba meg vacsora már úgysem férne bele, úgyhogy inkább az ebédre koncentrálnak.

Ha csak ebéd van, az se baj, megnézzük azt. A pár asztalos, apró hely hangulata barátságos, ügyes világítással, még napfényes ablak illúziót is sikerült kelteni. A szemet egyedül a vendégtér sarkában hagyott mosogató/tálalópult szúrja, valószínűleg az előző helyek valamelyike hagyhatta itt (legutóbb valami indiai hellyel próbálkoztak egyébként).

fotó: Nagy Balázs

fotó: Nagy Balázs

A kínálat alig pár tételes: háromfogásos menü 1750-ért, és nem sokkal terjengősebb a la carte kínálat – egy leves (répa consommé), három második (egy hal, két sertés), egy desszert (túrós palacsinta). Nincs ezzel semmi baj.

A kiszolgálás rendkívül szívélyes, és közvetlen, a hölgy nem jön zavarba akkor sem, amikor megkérem, hogy ajánljon főételt, nem csúszik ki belőle a klasszikus magyar pincérek bátortalan vihorászással palástolni próbált teszetosza fogalmatlansága, miszerint „hát az egyik hal, a másik sertés, nem lehet eldönteni, melyik a jobb, hehe.” Az oldalas izgalmasabb, egyem azt. Jó. Ennek a párbeszédnek így kellene folynia mindenütt.

A konyha elég biztos a dolgában, még arra is van energiája, hogy kicsit meglepjen. A leves (Répa consommé) tiszta, kellően aromás, finoman édeskés, és van benne némi citromfüves árnyalat is. Ezt remekül pörgeti meg a tetejére szórt bőséges petrezselyem és koriander. Meglepően nem unalmas ahhoz képest, hogy mégiscsak egy sima répalevesről beszélünk. Az adag picit elméretezett, nem kell belőle ennyi.

A sertés oldalas bulgurral puha, szaftos, a bőre ropog, de nem kemény. A bulgur rizottó stílusban készült, és bár picit lehetnének harapósabbak a bulgurszemek, a szaft kellemesen krémes-zsíros, benne a zöldségek (retek, répa) ízben nem, de friss érzetben és textúrában eleget adnak hozzá ahhoz, hogy a végeredménnyel elégedettek legyünk. A végére kapunk egy túrós palacsintát, ami nincs különösebben túlvariálva. A töltelék hál istennek nem túl édes, de könnyű és habos. Meg hát van rajta porcukor, amitől lesz az egésznek egy balatonias bája.

A szerethető jelzőt éttermekkel kapcsolatban felemlegetni olyan, mint filmek kapcsán a remek vágásról értekezni: nem nagyon van semmi pozitívum, amiről írni lehetne, de valamiért nem akarják megbántani a kritika tárgyát. Úgyhogy ha azt mondjuk a Chablon bisztróra, hogy szerethető, mindenképpen mellé kell írni azt is, hogy jó is.