"Múlt hétfőn kezdtem, konkrétan hűtőtakarítással. Előtte beszéltem Fehér Gáborral és Krizmanics Norbival, akiknek volt már stázsolási tapasztalatuk skandináv területen. Nem fogod kitalálni, mit mondtak: hűtőt fogsz takarítani. És így is lett. Első este azonban a sous chef mégis azt kérte, szerdára, a 'student day'-ra csináljak egy desszertet mint vendég cukrász. A student day azt jelenti, hogy a hosszú és a rövid degusztációs menübe 3 plusz fogás kerül, amit ebben az esetben két tanuló étele és az én vendég desszertem tett ki. Kedden és szerdán felkészültem rá, miközben különben készültünk egy pénteki, külső helyszíni 150 fős és egy vasárnapi 350 fős rendezvényre, természetesen az esti szervízek feltöltése mellett. Nagyon durva visszajelzéseket kaptam. Igazából felfogahatalan volt az egész, volt olyan vendég, aki kétszer kért a desszertből, volt, aki bejött az ajtón (mivel az utcáról lehet bemenni a konyára és premier planba dolgozunk az ablak mögött) hogy megöleljen, vagy épp bejött a felszolgáló, és adott egy puszit, hogy a vendég küldi. Sokkot kaptam. A szervíz végeztével leültünk, mint minden este általában 2 körül. A fiúk söröztek, én boroztam, nem rohantunk haza, ők megírták a rendelést, lenyugodtunk. A sous chef pedig egyszercsak nekem szegezte a kérdést, hogy nem akarok-e nekik dolgozni. Tudni kell, hogy én szerda este már hullafáradt voltam, annyira stresszeltem, hogy nem bírtam aludni. Túlparáztam az egészet. Azt sem tudtam felmérni, viccel-e vagy se. De nem viccelt.
A Kokkeriet Koppenhága egyik legrégebben Michelin-csillagos étterme, ahol meglehetősen nagy a fluktuáció, sokan fél-egyéves állomásnak tekintik az ottani munkát, mert minél több helyre szeretnének eljutni, minél többet magukba szívni. Általában 14 évesen már a 3 és fél éves szakácsképzésen vannak, de volt olyan kollégám is Lengyelországból, aki 27 évesen kezdte. A séf elvarázsolt, de tényleg. Ott volt velünk végig, heti 6 napot dolgozik, ő az első reggelente, kávét csinál a többieknek. Szép, kifinomult, harmonikus ételeket készít, nincsenek határok, de mindennek egyenesen kell állnia. Három napig nem értettem a rendszert, ugyanis nincsen blokk, csak futottam a szervíz után. A konyha közepén van a pult, és azt veszi körül az összes pálya. A szervíz egy igazi körforgás. Itt rögtön tálalni is engedtek, ez hatalmas szó volt nekem, el sem hittem. Esténként 45-55 fő közötti vendégszámra 5-en dolgoztunk a konyhán, és mi is vittük ki a vendégeknek az ételeket. Rendszert követtünk és megoldottuk. A hideg pályáről mentem a köretre, emeltem le a húspályáról a malacot és tettem rá a tányérra, a következő pillanatban pedig szólt a séf: emeld meg azt a két tányért, mínusz 1-es asztal (tényleg mínusz 1). Ami nagyon rám ragadt, az a, 'mindent megoldunk' mentalitás. Bárhogy is alakul a jövőm, és hiába volt csak egy hét, amiért kijöttem, azt megkaptam. Azt láttam, amiben lelkem mélyén reménykedtem. A konyha meglepően nem olyan felszerelt, mint amilyenben eddig dolgoztam itthon. Ezer éves serpenyők, a sous vide kádon kívül nincs más gép nagyon. Mégis szárnyalni lehet. Mert olyan trükköket mutattak, amivel például 2 perc alatt savanyítottam körtét, és sorolhatnám. Ez volt a legnagyobb tanulság, hogy magamat tényleg olyannak tartom, aki a csapatért van, nekem a kollégák jelentik a második családot, és az a lényeg, hogy hogyan oldjuk meg a problémákat, ha vannak, nem pedig az, hogy kesergünk azon, hogy valami lehetetlen. Ők ezt a legutolsó morzsáig így is teszik. Brutális."
Angélát a Kokkeriet is büszkén mutatta be saját Facebook oldalán (forrás: Facebook/Kokkeriet)
A meggyőző desszert pedig nem más volt, mint egy barnakenyér fagyi, az ottani házi készítésű ragacsos barna kenyérből, amely meglehetősen juharos, intenzív, dohányos ízű, igazi dán dolog. Mivel most a körte szezonális, háromféle textúrában került terítékre. Volt egy savanyított, valamint egy meleg fahéjjal és vajjal gasszírozott körte, és egy lekvár, aminek az alapja ecetes karamell volt. Ánizsos csokoládéföldet, és egy vaníliás karamellganache-t is kapott a desszert.
