Ha még nem is volt szerencsénk a megosztó japán édességhez, a hozzá kötődő fulladásos újévi halálesetek híre talán már hozzánk is eljutott. Meglehet, hogy pont emiatt sokan ódzkodnak a mochitól, pedig kár tartani tőle. Apró falatokban, megrágva természetesen teljesen veszélytelen a japánok egyik leghíresebb édessége. Ma már itthon is egyre több delikáteszben, illetve ázsiai boltban beszerezhetjük.

Évről évre többen halálukat lelik Japánban szilveszterkor, mivel túl falánkan eszik a ragacsos és nehezen rágható édességet, és a (gyakran illuminált állapotú) ünneplőknek a torkukon akad. De felejtsük is el a rémhíreket: a ránézésre opálosan áttetsző, érintésre tömör, mégis puha sütemény Japán kultikus édessége.

Vcarceler / Wikipedia.org

Amikor nekünk volt először szerencsénk a mochihoz Japánban, a kíváncsi utazók elvét követve mindent ki akartunk próbálni, amit csak lehetett. Az első, kétkedő harapást részünkről megkönnyebbült mosoly követte. De miből készül a valódi mochi?

És miért kell püfölni?

Rizs, víz, levegő. Csupán három hozzávaló, de ha a rizs nem megfelelő, akkor lőttek a desszertnek. Bizony: rizs, nem pedig liszt az elsődleges hozzávaló. A mochi ragacsosságának titka a rövidszemű, ragadós mochigome rizsben rejlik, mivel ennek a legmagasabb az amilopektin tartalma. Az amilopektin az amilóz mellett a keményítő lényegi komponense, jobban kioldódik a vízben, ragacsosabb főzés után, és éppen erre van szükség a mochi készítéséhez.

Wikipedia.org

A hozzávalókat szemlélve ismét az egyszerűség diadala elv érvényesül, ami Japántól köztudottan nem idegen. A mochikészítés első ránézésre nem nagy ördöngösség, de hozzáértést és nem utolsósorban izmos karokat követel. A mochigome rizst vízgőz felett párolják, majd hagyományosan kalapácsokkal (napjainkban jellemzően gépekkel) ütemesen tésztává „püfölik” .

A mochitsuki névű módszer rendkívül látványos: a szarvasoknak és a világ legnagyobb bronz Buddha szobrának otthont adó Narában található Nakatanidou nevű üzlet például globális hírnévre tett szert gyors és kiáltásokkal tűzdelt hagyományos püfölési technikájának köszönhetően. Az alábbi videóban a tulajdonos narrációja közben megfigyelhetjük az összhangon alapuló rendkívül gyors és precíz technikát. A kalapáccsal lesújtó embernek figyelnie kell arra, hogy nehogy rácsapjon a masszát mozgató ember kezére. A tészta folyamatos mozgatására egyébként azért van szükség, hogy a masszát egyenletesen püföljék át.

A kitartó ütögetésnek köszönhetően a rizs tésztává alakul, és közben két nélkülözhetetlen hozzávaló kerül még a történetbe: víz és levegő. A víz biztosítja, hogy a mochi nem ragad hozzá a sulykokhoz, a mozsárhoz és a készítő kezéhez, a tésztába püfölt levegőbuborékok pedig a nyúlós-ragacsos állaghoz járulnak hozzá. A tésztából tenyérnyi golyókat formáznak, amit megtöltenek (jellemzően édes vörösbabpasztával), és végül lisztbe, keményítőbe vagy kinako lisztbe, azaz pörkölt szójabablisztbe forgatják.

@bubbies Instagram

Közösségi élmény és hagyomány rizsgolyókba zárva

Minden sulyokcsapás és tésztaforgatás hosszú évek hagyományát idézi meg. S bár rengeteg mochira specializálódott üzlet található a felkelő nap országában, a hideg hónapokban gyakoriak a közösségformáló jellegű mochitsuki bulik, amelyeken barátok, iskolaközösségek vagy családok fognak össze, hogy mochit készítsenek.

Kagami mochi @gachimaya Instagram

A mochi mindemellett a cseresznyevirágzástól kezdve a gyereknapig számos ünnep meghatározó kiegészítőjévé, de ezek közül talán az újévi hagyomány a legismertebb. A kagami mochi az újév szimbóluma: a hóemberre emlékeztető dekorációs elemet két nagy mochi és a egy díszítésül szolgáló daidai (keserű narancs) alkotja. A két mochi szimbolikus jelentéssel bír: az egyik az előző évet, a másik az új esztendőt jelképezi. Más értelmezések a hold-nap és a jin-jang jelképegyüttest is emlegetik.

Warabimochi @remadam0 Instagram

A hagyomány a töltelékben és a tészta színezésében is visszaköszön. A Nakatanidounál például fekete üröm kölcsönzi a tésztának a zöld színt, és egyúttal füves ízvilágot is ad neki (japánul kusa vagy yomogi mochi). Színeznek még spenóttal és újkori módra csokoládéval is.

Tim Green / Flickr

Ha már az édességeknél tartunk, a warabimochi igazán különleges nyári ínyencségnek számít: kocsonyás állagát a saspáfrányból (egy ehető vadnövényből) készült keményítős alapnak köszönheti.

pixabay.com

A leggyakoribb töltelék a már említett anko, vagyis az édes babpüré, azonban a mochi nemcsak édességként nyerhet értelmet. Lehet például levesben is: a chikara udon nevű vastag tésztás levesbe például pirított mochi kerül feltétként. Izgalmas kísérletezésnek ad teret még az isobejaki nevű fogás, amely lényegében egy szójaszószban pácolt mochi, amelyet grillezést követően szárított algalapba tekerve fogyasztanak.

Benne a pirított mochival @gwalkslowly Instagram

Inadama, a rizs segítő szelleme

A mochi kitörölhetetlen része Japán kulturális történetének, de a kezdet homályba vész. Japán régészeti leletekből és mondákból kiindulva a Kr.e 3. század és a Kr.u. 3. század közé tehető a megjelenése. Az bizonyított tény, hogy a mochi Nyugat-Japánból ered. Az ország nyugati része rizsközpontú mezőgazdálkodást folytatott, és feltehetően innen ered a mochi újévi hagyománya is.

A rizs olyan fontos szimbólummá nőtte ki magát Japánban, hogy idővel vallásos töltetet is kapott.

A rizstől mint alapélelmiszertől való függés miatt a japánok mélyen tisztelik a rizst és a benne lakó szellemet,

az inadamát. Egyes ősi sintó rituálék imádsággal és felajánlásokkal ünnepelték a rizsszellem eljövetelét, a sikeres aratásokat. A japánok szerint a mochiban lakó inadama új életre serkenti és energiával tölti fel azokat, akik mochit esznek.

imgur.com

Készüljünk fel egy rendhagyó kóstolásra, de remélhetőleg az első mochi élményünket egy oishii (ez jó!) vagy umai (finom!) felkiáltás fogja kísérni.