Hirdetés
Hirdetés

A frissen sütött kenyerek személyisége – Vendégségben Dragomán György író konyhájában

SZERZŐ: Szűcs Péter
2016. június 1.

Egy Dragomán Györggyel való találkozás igazi ünnepnap, annyira inspiráló az író személyisége és olyan sok derűs gondolatot kap tőle az ember, amiért igazán hálás lehet a sorsnak. Még emlékezetesebb lesz a történet, ha az író úgy dönt, hogy az újságírót az otthonában fogadja. A közösségi média bejegyzéseiből ugyan jól ismerhetjük a „hajszolt mindennapjait” (az idézet természetesen tőle), a világot járó könyveit, a családját és a kenyereit is, de ha az interjúra felkérő telefonban elhangzik egy olyan ajánlat, hogy „akkor begyúrok egy kenyeret és mire megérkezel, frissen ott lesz az asztalon, hogy meg is kóstolhasd”, akkor arra már csak annyit lehet mondani, hogy köszönöm, örömmel, de akkor már le is fotóznám a frissen sütött kenyeret. Jó hír, hogy az élmény egy jelentős része szavakkal leírható, így megosztható.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy legalább annyira szenvedélyesen sütsz, mint ahogyan írsz.
Az alkotómunkához csak egyféleképpen lehet nyúlni szerintem. Szenvedéllyel és alkotó vággyal telve. Ezen túl kemény kritikusa is vagyok saját magamnak, legyen szó bármiről. Ezt a most kisült kenyeret például egy egytől tízes skálán úgy hatosra értékelem. Szőke lett. Nem először, de valószínűleg le is cserélem a sütőt.
Jól láthatóan ez nemcsak egy kenyér, hanem egy kenyér személyiséggel.
 Persze! Ráadásul mindegyiknek más személyisége van. Sőt, frissen sülve még hallható a zenéje is. Miután ezt csak két perce vettem ki a sütőből, még hallhatod a hangját, ha odatartod a füledhez. Amikor hűl, akkor ropog a szerkezete. Ha most, ebben az állapotában vágnánk ketté, akkor még szalonnás lenne a belseje. Jó negyedóra-húsz perc kell, hogy kihűljön és elnyerje a végső belső formáját. Ezt sose várjuk ki, mindig megvágjuk még langyosan, amikor még mozog a tészta.
Mindennap megsütöd a napi kenyeret?
Tíz éve kezdtem el saját kenyeret sütni, eleinte mindennap sütöttem, és azt vettük észre, hogy ha langyosan elkezdjük vajazni és négyen nekiállunk, akkor egy pillanat alatt elfogy. Ha már kihűlt, mire megvágjuk, akkor egy kicsit tovább tart. Mostanára már csak hetente kétszer – háromszor sütök és óvatosan esszük, mert a friss vajas kenyér azért rendesen hízlal. Sütök laposat, sütök bagettet, sütök mindenfélét.
Ez most éppen fehér lisztből készült. Teljes kiőrlésűt is szoktál készíteni?
Rozskenyeret például, meg mindenféle olasz kenyérfélét és péksüteményt. Amikor elkezdtem, csak annyi volt a vágyam hogy olyan kenyér kerüljön ki a kezem alól, amiben nincs semmi adalékanyag, csak kovász, víz, liszt meg élesztő. Azt az ízt szerettem volna érezni, amit gyerekkoromban, Erdélyben éreztem utoljára. Talán ezért is sütöttem meg az első kenyeret tíz évvel ezelőtt.
image-2
Mi az első emléked a kenyérről?
Az egyik az, hogy jegyre adják. A nyolcvanas évek elején, Erdélyben járunk, és az a legenda járja a várost, hogy nemzetgazdasági parancsba van adva, hogy nem lehet friss kenyeret árulni, csak másnaposat, mert ha friss lenne, akkor sokkal több fogyna, az meg nem tenne jót senkinek. Nem volt rossz az a kenyér, de hozzá képest az első már Magyarországon vett kenyér olyan volt, mint a kalács. Sokkal foszlósabb és fehérebb mint a Romániában kapható barnább és laposabb. Emlékszem, a Görbe utcában lakott a pék és ha tudtunk lisztet szerezni, akkor ott lehetett nála megsüttetni. Akkor és ott, körülbelül 11 évesen döntöttem el, hogy egyszer majd én is megsütöm a sajátomat. 33 évesen került sor rá először, akkor készült el az első igazi saját kenyerem.
Mi váltotta ki ezt éppen akkor?
Sokat olvastam az abban az időszakban divatos lassú kelesztésről és a kézműves kenyerekről. Amerikában nagyon komoly szakirodalma volt ennek és én geek módon képeztem magam, mindent elolvastam, ami csak ezzel kapcsolatban hozzáférhető volt. Aztán elkezdtem kísérletezni, dagasztás nélküli kenyérrel kezdtem, ami óriási sikerélmény volt, mert éppen azt a gyerekkori ízt kaptam, amit kerestem. Azóta finomodott a technikám, tízéves kovászt használok, amit etetni kell, olyan, mint egy kis élőlény. Ki is lehet belőle szárítani egy kis darabot, és akkor el lehet küldeni postán, borítékban. Volt már, hogy így küldtem belőle másoknak, akiket megtanítottam kenyeret sütni.
Kiket például?
Például Vojnich Erzsébetet, Vámos Miklóst, Vörös Istvánt, hogy csak a V betűseket mondjam. István egy verset is írt aztán a kenyérsütésről, amit nekem ajánlott. Tényleg rengeteg embert, olyan is előfordul, hogy olvasóktól kapok kovászkérő levelet, a múltkor is vinnem kellett egy adagot egy fellépésre, aztán két nap múlva jöttek is a fotók az első szépen kisült kenyérről.
Mi a család kedvence tőled?
A friss cseresznyés focaccia és a bastini. De szeret itt mindenki mindent. Én azt a legjobban, hogy süthetek.
Használod a gyerekkori ízt íráshoz? Arra, hogy előhozza az emlékképeket?
Nekem úgy telt a gyerekkorom nagy része, hogy miután tudtam, hogy egyszer úgyis eljövünk majd Erdélyből, próbálok mindent megőrizni a gondolataimban vagyis már akkor tudatosan próbálok emlékezni, amikor még benne vagyok az élményben. Sokáig vártuk az útlevelet, nem tudtuk, hogy mikor kapjuk meg. Gondoltam, az is lehet, hogy már csak egy hetünk van itt, ezért amit látok, azt inkább megjegyzem és akkor megmarad örökre. Ez a gyakorlat rögzült bennem a későbbiekben és nagyon sokat segített az írásban. Megtanultam figyelni és meg is őrizni azt, ami velem és körülöttem történik 13 éves koromtól 17 éves koromig. Minden szempontból nagyon sokat köszönhetek ennek a belső munkának. Megtanultam odafigyelni olyan apróságokra, amiről az ember nem is gondolná, hogy később milyen nagy jelentőséggel bírnak. Később ez kiterjedt az ízekre és az érzékelésekre is. Írás közben jöttem rá arra, hogy bár sokan azt hiszik, hogy az ember képekben emlékezik, ez valójában nem így van. Szerintem teljes benyomásokra és élményekre emlékszünk vissza és ebben minden érzékelés benne van. Az illatra, a hangra, az ízre, de leginkább arra, hogy te milyen állapotban voltál akkor. Valójában magadra emlékszel vissza.
Akkor nem a kenyér hozza elő az emlékeket.
Van ebben nosztalgia, de valójában csak annyi történt, hogy olyan kenyeret akartam enni, mint gyerekkoromban és ezért megsütöttem magamnak.
Tehát nincs emögött semmiféle alkotói misztikum.
Az az írásban van.
Azt gondolnám, hogy egy író, akinek saját megfogalmazása szerint is falakat kell áttörnie, miközben alkot, kertészkedik vagy kenyeret süt, akkor kiegyensúlyozza azt a munkát, amivel kifacsarja az agyát.
Az egyik tevékenység arra jó, hogy miközben az egyiket csinálod, egyáltalán nem foglalkozol a másikkal. Amikor éppen írsz, akkor is folyamatosan azzal foglalkozol, amikor nem azzal kéne már foglalkoznod. Kizárólag ezen pörög az agyad és semmi másra nem tudsz gondolni. Azért kell egy másik kreatív dolog, ami ha átmenetileg is, de kiüti a történetmeséléssel kapcsolatos gondolataidat. A főzés és a sütés nekem ilyen, praktikus, mechanikus és nem túl megterhelő. Kifejezetten jól pihenek közben. De ezzel kapcsolatban is vannak korszakaim, amelyek nem hagynak nyugodni. Most például a kuktában való tökéletes húsleves elkészítése izgat. Úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök a tökéletes végeredményhez.
 
 
 

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram