Ha sokáig akarjuk még élvezni kedvenc éttermünk fogásait, akkor reménykedjünk, hogy soha nem lesz a világ legjobbja.

Franklin Barbecue

A Bon Appetit Magazine állította erről az austini (Texas) étteremről, hogy az ország legjobbja – azóta állnak hosszú sorok az ajtaja előtt. Délelőtt 11h-kor van a hivatalos nyitás, de hétvégén előfordul, hogy már reggel hatkor odaállnak az emberek, hogy biztosan bejussanak. Bármikor is érkezzünk, a legalább négy óra várakozás garantált. De az emberek feltalálják magukat: széket hoznak, labdáznak, sőt társasoznak – próbálják elütni a várakozás óráit valahogy. Annyi esély azért még van a könnyebb bejutásra, hogy kedden, szerdán vagy csütörtökön megyünk: ekkor jelentősen kevesebben vannak, bár akkor is érdemes reggel 9h körül odanézni, hogy lássuk, mi a helyzet.

Franklin Barbecue, 900 E. 11th, Austin, Texas

Sushi Dai

A tokiói útikönyvek mindegyike az egekig magasztalja a Sushi Daiban reggel ötkor elfogyasztott reggeli élményét. Az apró, mindössze 12 székes kis hely a Tsukiji halpiacon található, ahol mindent garantáltan friss hozzávalókból készítenek, ez a hely népszerűségének egyik titka. Apró kis figyelmeztetés: ha ötkor érkezünk, akkor várhatóan legalább négy órát kell várni egy szabad asztalra, szóval érdemes hajnali háromkor odacuccolni.

Sushidai, 5-2-1 Tsukiji Tsukiji Halpiac 6. épület, Chuo 104-0045 Tokió

Rose’s Luxury

Ez az a hely, ahol már azelőtt hosszú várólista volt, hogy a Bon Appetit Magazine Amerika legjobb éttermévé választotta volna. A Washington D.C.-ben található étterem csodálatos farm-menüvel várja a vendégeket, délután ötkor nyit, a sorbanállás háromkor kezdődik. Szombatonként, ha valaki fél hatkor beáll a sorba, azt este 9 és 10 között le is tudjuk ültetni – mondja az étterem vezetője. Ha valaki megelégszik azzal, hogy a pultnál fogyaszt el valamit, akkor hamarabb is sorra kerülhet, illetve a kedd és a szerda náluk is gyengébb napnak számít, akkor több eséllyel lehet helyhez jutni. Megoldás lehet még, ha valaki késő este érkezik.

Rose’s Luxury, 717 8th St SE, Washington DC

Damon Baehrel

Az autodidakta séf, Damon Baehrel saját háza földszintjén üzemelteti saját magáról elnevezett éttermét, és a vendégeit igazi vendégként kezeli. Vállalkozása szó szerint egyszemélyes: ő csinál mindent, a hozzávalók termesztésétől a sajtkészítésen át a felszolgálásig, a borok ajánlásáig. Egy étkezés nála 15 fogásból áll, és öt órán keresztül is eltarthat, és a beszámolók szerit szinte földöntúli élményt nyújt. Ha nekünk magunknak nem is, de (leendő) gyerekeinknek talán van esélye bejutni valamikor: a foglalásokat 2014 áprilisában ugyanis lezárta, és így 2025-ig van tele az étterme. Előfordulhat, hogy a várólistások közül valaki, aki nagyon lelkes és sokszor benéz a listára, meghívást kaphat egy hétfői, keddi vagy szerdai alkalomra egy privát vacsorára, ha éppen felszabadul egy hely. De persze ezt is 2-12 hétre előre.

Damon Baehrel, 776 Route 45, Earlton, NY

Noma

A San Pellegrino lista top 50-es rangsorának állandó dobogósához havonta több ezer foglalás érkezik, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy normál szombati napon több ezres várólistás reménykedik, hogy mindenki kidől előle, és esetleg bejuthat a koppenhágai szentélybe. Minden hónap első hétfőjén nyitják meg a következő három hónap várólistáját, ami 1-2 óra alatt megteik. Ha nem ketten vagy négyen mennénk, hanem hatan vagy többen, egy asztalhoz, akkor több esélyünk van. A Noma folyamatos költözésével és a világ különböző tájain nyíló pop-up Nomákkal pedig (ilyenkor az eredeti bezár) még kevesebb esély van, hogy bejutunk Redzepi éttermébe.

Noma, K 93 Strandgade, Koppenhága

Chef’s Table a Brooklyn Fare-en

Brooklynban egyetlen három Michelin-csillagos étterem van, mindössze 18 székkel, és a 15 fogásos degusztációs menü azt is jelenti, hogy egy este alatt nem nagyon forognak a vendégek. A foglalásokat hétfőnként 10.30h-kor nyitják meg hat hétre előre, és a biztos foglalt jelzések közepette gyorsan kell a visszahívás-gombot nyomogatni, ha azt akarjuk, hogy szerencsénk legyen, és valaki fölvegye.

Chef’s table Brooklyn Fare, 200 Schermerhorn St., Brooklyn, NY

El Celler de Can Roca

Amikor a három katalán testvér étterme, az El Celler de Can Roca 2013-ban először lett a San Pellegrino-listán a világ legjobb étterme, már nehéz volt bejutni. Azóta meg szinte lehetetlen. A vacsorák minden érzékszervre ható élmények olyan tányérokkal, amik modern művészeti alkotásoknak is elmennek. Csak online foglalás lehetséges, pontban éjfélkor, minden hónap elsején, 11 hónapra előre. Az győz, aki a leggyorsabban gépel.

El Celler de Can Roca, C/ Can Sunyer, 46, 17007, Girona

Talula’s Table

A pennsylvaniai farm-to-table étterem Amerika egyik legexkluzívabb helye, hála a napról napra változó menünek és a hely igen apró méretének.

A Talula’s Table valójában egy ínyenc üzlet, ahol esténként a helyi termelők legkiválóbb alapanyagaiból készült nyolcfogásos menüt szolgálnak fel. Fogalalásnál az egész asztalt le kell foglalni pontosan egy évre előre, ez reggel hétkor lehetséges, amikor a bolt kinyit.És itt is érvényes, hogy kedden, szerdán is csütörtökön több eséllyel indulhatunk a helyekért.

Talula’s Table, 102 West State Street, Kennett Square, PA 19348;

Tickets

Nem meglepő, hogy a Ferran Adria és a testvére által üzemeltetett barcelonai étterembe sem lehet csak úgy besétálni vacsizni. Az online foglalás éjfélkor nyit, és két hónapra előre vannak csak helyek. Aki hoppon marad (elég valószínű, hogy megtörténik), annak azt tudják ajánlani, hogy keresse Albert Adria valamelyik másik éttermét Barcelonában, négy van belőlük, név szerint: Bodega 1900, Pakta, Hoja Santa és Nino Viejo.

Tickets, Avinguda Paral.lel 164, 08015 Barcelona

A CNN nyomán